Ezen mostanában sokat gondolkodom. Lassan harminc leszek. Küzdök, gürizek, örülök, bánatos vagyok, nevetek, kiabálok…De mégis olyan semmilyen és egyhangú. Hiába vannak sikerek a magánéletben a szerelemben ha akad egy kis luk ami szelel.
Okosok mondanák olyan mindig lesz.
Persze, tudom. De mégis.
Én személy szerint úgy gondolom a gyerek az ami ad értelmet és színt. Ad erőt, hogy küzdj és semmiképpen NE add fel.
Meglehet ez a világ nem gyereknek való, meglehet nemtudod megóvni a rossz dolgoktól De…ha ezoterikusabb síkon akarnám megmagyarázni azt írnám, hogy ez a gyerek meg akar születni, ide akar születni. Ha csak azzal a céllal, hogy Te magad rájöjj,hogy mi az élet értelme.
HA csak azzal a céllal, hogy megismerje ennek a világnak minden oldalát.
És ha csak annyit is tudsz neki adni, hogy a saját tudásod szerint átadsz neki mindent, igyekszel olyan embert faragni belőle,hogy mindig tiszta szívvel tükörbe tudjon nézni, hogy megtanítsd a szeretet csodálatosságára.
Igen, a gyerek felnő, hálátlan lesz, járja a maga útját és saját céljait keresi.
Sokszor eljátszom a gondolattal, vajon milyen lenne. És én milyen lennék. Mennyire tudnám átadni azt a sokmindent ami bennem van.
EGy biztos, elég érettnek kell lenni,ahhoz, hogy felelősséget tudjunk vállalni. Nem testileg hanem lelkileg. Agyilag. Szívileg.
Szeretni kell a tudtatát a gyerek szónak…mindazok mellett írom, hogy tudom nem egyszerű. Nem egyszerű a születéstől kezdve az élet.
Rengeteg “lemondás”, átalakítás, formálás szükséges.
Talán mindez nem kín ha felfogod mekkora csoda, hogy gyereked lehet.
Nekem ez az értelme. Úgyhiszem. Nem, nem hiszem. Tudom:)